Quantcast
Channel: Gyógyítás – Semmelweis Hírek
Viewing all articles
Browse latest Browse all 211

Nagy értékű ágyakat kapott a Szemészeti Klinika

$
0
0

20130828-IMG_2064-szemlkinika-specagy-atado-web


20130828-IMG_2039-szemlkinika-specagy-atado-webModern, nagy értékű kórházi ágyakat kapott a Szemészeti Klinika az Interex-WAGA Kft.-től.  A három felnőtt és egy gyermek ágyat ünnepélyes keretek közt adták át a klinika könyvtárában.

A cég vezetője, Lődi Ernő elmondta, hogy hogy a 90-es évek közepétől adományoznak ágyakat és gyógyászati  segédeszközöket egészségügyi intézményeknek, elsősorban Fejér megyében, mivel székesfehérvári székhellyel működnek. A motoros, sokféleképpen mozgatható ágyakat németországi barátaikon keresztül szerzik be. Jóleső érzés, és büszkeség számomra, hogy ezzel segíthetünk, ezek az ágyak ugyanis megkönnyítik a nővérek munkáját, és kényelmesek a betegeknek – fogalmazott.

20130828-IMG_2064-szemlkinika-specagy-atado-webDr. Németh János, a Szemészeti Klinika igazgatója megköszönte az ágyakat, majd arról beszélt, hogy az épületet ugyan sikerült felújítani, de a belső berendezés megújítására már nem maradt forrás.

Az átadó ünnepség végén bemutatták, hogyan működnek ezek a modern kórházi ágyak, amelyeknek fej- és lábrésze is gombnyomással állítható, ahogyan az ágy magassága is.

Tóth-Szabó Szilvia


Viewing all articles
Browse latest Browse all 211